Főoldal Cikkek Könyvek Ajánlataim Kapcsolat

A KOMFORT ZÓNA

A komfort zóna egy gondolkodási terület, viselkedés és/vagy tapasztalat, ahova bezárkózunk, mert nem akarjuk kellemetlenül érezni magunkat. Azok az az élet-, munka- és szociális környezetek, amiket megszoktunk. Az úszómedence sekély részének felel meg, ahol azok vannak, akik félnek az úszástól.

Képzeljük csak el a következő esetet...

Egy kisbaba négykézláb csúszik-mászik a lakásban, és egyszer csak megpillantja az emeletre felvezető lépcsőt. Amint a csöppség tágra nyitott szemekkel rácsodálkozik az új tornaszerre, mit gondol, milyen gondolatok járnak éppen a fejében? Hogyan vélekedik egy egyéves csecsemő az újonnan megpillantott dolgokról? Hogyan szoktak ők reagálni az ismeretlenre?

Ha volt már gyermekekkel tapasztalatunk, akkor már tudjuk is a választ. Azt fogja majd magában mondani, hogy "Ejha, fel kellene másznom ennek is a tetejére!"

Előfordulhat, hogy lehetséges alternatívaként - miután szemügyre vette a lépcsőt - az merül fel benne, hogy "Ejha, fel kellene másznom ennek is a tetejére! De várjunk csak egy pillanatot... Én még nem jártam soha sem lépcsőmászó iskolába. Lehet, hogy nem vagyok még kész egy ilyen próbatételre. Meg fogom inkább várni, amíg megszerzem a diplomámat lépcsőmászásból, azután majd meglátjátok, hogyan fogom csinálni ezt."

Másrészt, lehet, hogy ez a kis palánta felnéz az óriásinak tűnő lépcsőre, és azt gondolja magában, "Ejha, fel kellene másznom ennek is a tetejére... De, várjunk csak. Akár össze is törhetem magamat. Mi van, ha leesek róla. Azt hallottam másoktól, hogy az egyéves gyerekek 22 %-a leesik a lépcsőről. A CNN-en éppen most jelentették be, hogy a lépcsőmászás harmadfokú veszélyességi kategóriába tartozik! Ez túlságosan is veszélyes dolog."

Vagy az is lehet, hogy a csöppségnek az jut az eszébe, "Ejha, fel kellene másznom ennek is a tetejére... De várjunk csak. Mit fognak ehhez szólni a barátaim? Mi van, ha sikerülni fog? Azt fogják majd mondani, hogy nem vagyok közéjük való, és ki fognak utálni a homokozóból. Azt fogják hinni, hogy én egy különc, híres lépcsőmászó vagyok. Tudjátok, hogy mit szólnak majd... Olyan magányos dolog a csúcson lenni. Jobb, ha bele se kezdek. Túlságosan veszélyes dolog ez."

NEM!

Egy kisgyermek nem fog ilyesmiket soha sem gondolni. A gyermekek kalandra éhesek! Van egy velük született kockázatvállaló adottságuk. A vérükben van a kockázatvállalási hajlam. Meglátnak valamit, megkívánják ... És meg is szerzik maguknak!

A komfort zóna nem más, mint a saját kényelmi zónánk. A kényelmi zónánkba a megszokott dolgaink tartoznak. Például: A ház, amiben élünk, a barátaink, az hogy milyen étterembe járunk, a munkahelyünk, az útvonal, ahol közlekedünk, a kapcsolataink, szokásaink, viselkedésünk, reakcióink, megszokott gondolataink.

Egyszerűen azok a dolgok, amik rutinszerűek az életünkben. Nem okoz különösebb feszültséget számunkra. Mert már ismerjük. Kényelmesen érezzük magunkat, ha ugyanabban a helyzetben vagyunk, ugyanazt csináljuk.

Reggel felkelünk ugyanabban az időben, dolgozunk, eszünk, iszunk, vásárolunk, hazamegyünk, főzünk, takarítunk, mosunk, a családdal, barátainkkal vagyunk, alszunk. Kialakul egy rendszer, egy szokás. És ez rögződik, automatikusan működik.

Sokan vannak, akik hajlamosak bennrekedni ebben a zónában. Például: Nem járnak új helyekre, nem akarnak új embereket, körülményeket felfedezni. Nem térnek le a megszokott útról. Ennek az a magyarázata, hogy mindig a kényelmesebb megoldásokat részesítjük előnyben, mert nem okoznak különösebb feszültséget. A megszokott társasági köreinkben fesztelenül érezhetjük magunkat.

Ha fejlődni akarunk, új élményeket akarunk megtapasztalni, ki kell lépnünk a kényelmi zónánkból és lépni kell az ismeretlen felé. Boldogságunk, anyagai jólétünk, sikerünk mind a komfortzónánk eredménye!

Amit mindenkinek meg kellene értenie az az, hogy valamennyien jól ismerjük azt a kis csemetét, mert az a csöppség mi vagyunk, SAJÁT MAGUNK! Mindenki volt egyszer az életében kisgyerek. Mindannyian rendelkeztünk hajdanán egy hihetetlen kockázatvállaló képességgel. Megláttunk dolgokat, megkívántuk... Majd megszereztük magunknak!

Mi történt akkor velünk? Mi lett a velünk született kockázatvállaló képességünkkel?

Megismerkedtünk az élettel. A körülményeink alakultak. Csalódások értek bennünket. Másokhoz hasonlóan én is engedtem, hogy a félelem a hatalmába kerítsen. Lassan, de biztosan a félelem túlnőtte az álmainkat, és a hitünket is.

Az életkörülmények és a csalódások az emberek kockázatvállaló képességét is megsemmisítették? A félelemnek sikerül az emberek többségének a kalandvágyát is kioltania? Az egyik elsajátítandó szokás, amivel újjá lehetne éleszteni az emberekben szunnyadó kockázatvállaló magatartást, az a gyermeki gondolkodásmód elsajátítása lehetne.

A félelem a komfort zónánk kapujának őrzője. Idegen területre lépve elkerülhetetlen a félelem, a szorongás. Néhányan saját félelmeik rabjává válnak - félnek a változástól, a kudarctól és még a sikertől is. Az emberek ritkán halogatják a kellemes dolgokat, viszont sokszor halasztják (vagy elkerülik) a feladatokat, ahol valami újjal kellene szembenézniük.

Amikor ismeretlen vizekre evezünk nem tudjuk garantálni a sikert. A félelem a következményektől visszariaszt a cselekvéstől. Tétovázunk, mert túl nehéznek, túl kockázatosnak látjuk, vagy attól félünk, hogy lelepleződik a gyengeségünk.

Az egyik legnagyobb akadály a kudarctól való félelem. De minden változás kockázattal jár. Azok, akik nem vallanak kudarcot, nem is próbálkoznak. A sikerhez vezető út kudarccal van kikövezve.

A természetes vonakodásunkat, hogy kitörjünk a komfort zónánkból az is erősíti, hogy nem akarunk nagyobb felelősséget felvállalni. Azzal, hogy nem merészkedünk ki, ugyan kizárjuk a kockázatot, de egyben súlyosan korlátozzuk saját személyes és szakmai fejlődésünket is.

A pszichológusok véleménye szerint az emberek 68 %-a csupán azért hagyja ki a lehetőségeit, mert nincs ébren. Igen, nincs szó semmi tévedésről. Egyszerűen nincsenek ébren. Legtöbben a rutinszerű szokásaikból és a jól megszokott időbeosztásukból adódó kómás állapotban leledzünk. Szinte nincs is más választásunk. Annyi teendővel és feladattal zsúfoljuk túl valamennyien a naptárunkat, hogy muszáj egy robot üzemmódra átváltanunk, ha az elvégzendő dolgaink listáján szereplő minden dologra sort akarunk keríteni.

Ennek eredményeként ez a bosszantó gondolkodásmód és életvitel a szokásunkká vált, - ez lett az életstílusunk. Van mód arra, hogy tudatos erőfeszítéssel kitörjünk ebből a negatív magatartásformából és lélekben újból kíváncsi gyermekké - nem pedig gyermeteggé - váljunk. Vegyük észre ismét a csodálatos dolgokat a környezetünkben !

Tudta Ön azt, hogy a NASA-nak eddig még nem sikerült lemásolnia a sárkányok repülési mintáját?

Ismert-e Ön előtt az, hogy egy lepke élettartama mindössze két nap - és a lepkéknek nincs csecsemőkora? A gubóból közvetlenül egy felnőtt pillangó bújik elő.

Tudta-e azt, hogy minél szennyezettebb a levegő, annál ragyogóbbak és szembetűnőbbek a naplementék?

Hallott Ön már arról, hogy a zebra csemeték az anyjukat a bőre csíkozásának mintája alapján ismerik meg - és a csíkok mintája mindig egyedi, soha sem ismétlődik?

Bámulatos, ahogyan a krokodilok különböző mélységben helyezik el a talajban a tojásaikat. Ezzel befolyásolják a születendő krokodil csemete nemét!

Ugye milyen érdekes, hogy képtelenek vagyunk egy időben nevetni és haragudni valakire?

Mennyire csodálatos dolog az, hogy egy mogorva nőnek, vagy férfinak mosolyt tudunk varázsolni az arcára csupán azzal, ha azt mondjuk neki, "Szeretlek!"

Hát nem káprázatos, amint két kisgyerek, aki csak az imént találkozott először egymással, pár másodpercen belül úgy képes egymással játszani, mintha régi barátok lennének?

Ezek a látszólag jelentéktelen tények, minden felnőttet fel kellene, hogy ébresszenek. Ébredjünk fel és kezdjünk el másként gondolkodni! Ébredjünk fel és vegyük észre mindazt a rengeteg bölcsességet, szeretetet és csodát, amiben részesülhetnénk. Ébredjünk rá a lehetőségre, ami ránk vár, hogy észrevegyük és megragadjuk!

Személyiségünk csak akkor fejlődik, ha kimerészkedünk a komfort zónánkon kívül. Amikor kényelmetlenséget érzünk, akkor tudjuk, hogy a félelmünkkel nézünk farkasszemet. Ez jelzi, hogy kockázatot vállalunk. Ha nem érzi kényelmetlenül magát, akkor tovább kell feszegetnie a határait. Minden korlátot saját magunk kényszerítünk magunkra.

A siker, amit elérünk egyenesen arányos lesz a kockázatokkal, amiket vállalunk, és lelkileg erősödünk, ahogy az életünk egyre több élménnyel gazdagodik. Ahogy erősödünk, úgy növekszik a bizalmunk is saját képességeinkben. Minden félelem ellenére egyre könnyebb lesz tovább tágítani a komfort zónánkat. Én bizonyosan merészebbé váltam az idő előrehaladtával és az általam felvállalt kockázatok mértéke is nőtt.

Amikor véghez viszünk valamit, amit addig lehetetlennek gondoltunk, az arra késztet minket, hogy átértékeljük a dolgokat. Ha legyőzünk valamit, ami akadályozta a fejlődésünket, akkor magasabb szintre lépünk. Már nem vagyunk többé ugyanaz az ember. Amikor akadályokat győzunk le, az rányitja a szemünket olyan lehetőségekre, amiket korábban el sem tudtunk képzelni és emberileg is továbblépünk.

A komfort zóna szűkülhet is, nem csak tágulhat. A szűkülést passzivitás vagy a szociális kapcsolatok hiánya is kiválthatja. Ezt magam is megtapasztaltam, amikor néhány évvel ezelőtt egy agyvérzés ágyhoz kötött, és korlátozott a tágabb közösségi életben.

El lehet képzelni, hogy milyen életünk lehetne, ha rendelkezhetnénk az eredeti, velünk született kockázatvállaló képességünkkel. Képzeljük csak el, milyen napjaink lehetnének, ha most is a gyermekkori, minden iránt érdeklődő és nyitott észjárásunkkal rendelkezhetnénk. Elgondolkodhatunk azon is, milyen kapcsolatokkal rendelkezhetnénk, ha képesek lennénk a valódi szeretetre!

Legyen ez a cikk egy ébresztő jel arra, hogy élvezzük igazán az életet. Tudatára ébredhetünk annak, hogy milyen bőséges lehetőségek állnak rendelkezésünkre ma, úgy az üzleti vállalkozások, mint maga az élet területén! Törjünk ki a komfortzónánkból a sikerzónánk felé!

Olyan dolgokat értem el az utóbbi néhány évben, amelyek a legvadabb elképzeléseimet is meghaladták. Kiléptem a komfort zónámból és leszámoltam számos önkorlátozó gondolatot. Élvezem az új feladatokat, sok új emberrel és hellyel ismerkedem meg, akik/amik által egyre jobban megismerem önmagam és a világot.

Az biztos, hogy nincs szándékomban itt megállni. A komfort zónám folyamatos tágítása felvillanyoz és szórakoztat. Teljesebb embernek érzem magam, az életemet is értelmesebbnek érzem. Csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy próbálja ki.

Lisa Jimenez személyiségfejlesztési tanácsadó hírlevele alapján


Kellemes, és hasznos időtöltést kíván:

Szenyán Ildikó
szenyanildiko@neadjafel.hu
06-20-9-344-154
Skype: Energildi
 

 

Webdesign - Szenyán Ildikó 2005-2010 © Minden jog fenntartva!